Járj Te is nyitott szemmel!
Egyesületünk a Debreceni Trial Klub (gabitrial) 2017. június 3-10. között valósította meg „Keep your eyes open!” című ifjúsági csereprogramját Kékeden az Erasmus+ támogatásával.
Célunk volt, hogy a résztvevők "járjanak nyitott szemmel" a világban és vegyék észre a környezetünkben rejtőző értékeket. Éppen ezért a projekt nyolc napja során a gyógynövények megismerésére, az egészséges életmódra és a természetes értékeinkre helyeztük a hangsúlyt.
A csereprogramra négy ország (Lengyelország, Szlovákia, Olaszország, Magyarország) 7-7 képviselője látogatott el hozzánk. A program során átfogó ismereteket szereztek az egészséges életmóddal és a gyógynövényekkel kapcsolatban, figyelemfelhívó molinókat készítettek és kisfilmeket forgattak a témával kapcsolatosan.
Ezeken a foglalkozásokon, workshopokon motiváltuk és aktivizáltuk a fiatalokat a non-formális pedagógiai módszereket alkalmazva, elősegítve az interkulturális tanulást, az egymás iránti szolidaritást és toleranciát.
A projekt során ellátogattunk a szomszédos településre, ahol gyógynövényszakértőktől hallgathattunk interaktív előadást, majd közösen a természetben kerestünk gyógynövényeket és ismerkedhettünk meg velük közelebbről.
A hét során igyekeztünk több sportos programot szervezni a fiataloknak többek között a nagyon népszerű páros kerékpár versenyt goldsprint sport eszközön is összemérhették a fiatalok a tudásukat. A tábor alatt nem csak az egészséges életmódot hangsúlyoztuk, hanem a közös szabadidő eltöltését is a szabadban.